Főoldal
Az Amator Artium - azaz „a művészet szerelmesei” Országos Képző és Iparművészeti Tárlat a hazai nem hivatásos alkotóművészek felmenő rendszerű megmérettetése, melyet a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Művészeti Programok Főosztálya koordinál.
A megyei közművelődési intézményekkel közösen, háromévente meghirdetett program célja országos szinten – mértékadó és értékadó szándékkal – segíteni a nem hivatásos képző-és iparművészek szakmai munkáját. Célunk, hogy a hétköznapok alkotói a szabadidejük hasznos eltöltésére irányuló művészeti tevékenységüket mind magasabb színvonalon gyakorolhassák.
A 19 megyében és a fővárosban meghirdetett pályázatra beérkezett munkákból – minden megyei kiállítást megelőzően – szakmai zsűri válogat, külön-külön értékelve az egyes műveket, s tesz javaslatot a megyei kiállításon való szereplésre és az országos mezőnybe való beválogatásra.
Az országos verseny eredményeinek jelentőségét növeli, hogy a megyei és az országos közművelődési hálózathoz aktívan kapcsolódó alkotók fejlődéséhez nagymértékben hozzájárulnak a megmérettetést kísérő szakmai programok konzultációk, képzések, nyílt tárlatvezetések és vizuális művészeti előadások formájában.
Az Amator Artium megyei eredmények összegzésére és nagyközönség előtti bemutatására az Esszencia Tárlat kínál lehetőséget.
Esszencia Tárlat 2009 – Bevezető
A tárlat ezúttal is csak a jéghegy csúcsa. Amit látunk, kevés ahhoz képest, ami a jéghegy tömege. Tudnunk kell, hogy ami a víz szintje alatt már nem látható, ugyanaz az anyag. Nyolcszorosa annak, ami kiemelkedik. Ott a természetben objektív törvényszerűségek szabják meg ezt az arányt. Ezért nem egészen jó a hasonlat. Egyrészt ez az arány itt meghatározhatatlan, mert azok alkotásaira is gondolnunk kell, akik nem jelentkeztek a régiók kiállításaira. Miért, miért nem, nem vizsgáltuk. E mellett a megyei kiállításokon bemutatott és az ide beválogatott alkotások aránya is nagyon változó volt.
Másrészt az anyag minősége itt eleve nem homogén, mint a jéghegy esetében. A művészeti minőség sokféleségével magyarázható, hogy nem is lehet az. Egy értékplurális világban társadalmi méretű szubjektivitások vannak. Nincs objektív világszemlélet. A művészetnek pedig nem joga, hanem természete a szubjektivitás. Más és másféle elfogultságok objektiválódnak az alkotásokban.
Az meg – az arányok kérdése tekintetében – meghatározhatatlan előre, hogy a sokfelől válogatott művek darabszáma és méreteik, hogyan fognak viszonyulni a kiállítási tér befogadóképességéhez.
E miatt mindig nagyobb a valószínűsége annak, hogy tovább kell szűrni az anyagot, mint annak, hogy az Esszencia Kiállítás majd magától összeáll. Ha meg válogatnunk kell, akkor viszont továbbra is együtt kell élnünk azzal, hogy a legjobb, a legtisztességesebb szándékok ellenére maga a válogatás sem tud objektív lenni. Az értékpluralizmus a válogatást felelősséggel vállalók körében éppúgy differenciál, mint az alkotók világában. Ezt azzal szoktuk megmagyarázni, hogy nincs objektív mérce. Amiközben mégsem vonhatjuk kétségbe, hogy az alkotásokat mérlegre tevő zsűroroknak van minőségérzéke. Képesek mérlegelni a különféle szemléletű, különféle funkciójú alkotások minőségét.
Azon igyekeztünk, hogy rögzítsünk is néhány szempontot, amik segítségével tárgyszerűbb értékítéletet tudunk alkotni. Így mérlegeltük és pontoztuk a kompozíciót, a kifejezőerőt és annak hitelességét, tárgykultúra alkotások esetében a funkcióra való alkalmasságot a díszítettséggel együtt (amennyiben volt), a technikai kivitelezést, az anyagszerűséget. Úgy tűnik azonban, hogy maradéktalanul így sem küszöbölhető ki az ilyen-olyan minőségek iránti vonzódásaink különbsége.
Azon túl, és mindezek ellenére tény az is, hogy a sok egymáshoz közeli érték esetében a megnyugtató döntéshez kellő különbségek megállapítása szinte lehetetlen.
Azt is tudjuk ugyanakkor, hogy rossz véglet volna az a maximális liberalizmus, ami eltörölné a zsűrit. Azon túl, hogy az amatőrség rangját óvni kell a dilettantizmustól, még számos ok támasztja alá a válogatás szükségességét. Mindezzel együtt a kiállítást nézve is meggyőződhetünk arról, hogy a Tárlat jó; érett alkotásokat, sokféleségükben igaz minőségeket vonultat fel.
És végül, hogy a jéghegy hasonlat maradéktalanul érvényét veszítse, a mi anyagunk természete mindennel inkább összevethető, mint a jéggel. A művek az érzelmek valamilyen hőfokán szólnak a nézőkhöz. Átélt, megélt élményszerűséggel sűrítenek (esszencia) olyan szemléleti viszonyokat, amelyeknek hitelét a bennünk keltett visszhang igazolja.